Törölközőszárító radiátor bekötése többféle módon

A törölközőszárító radiátor bekötése már ránézésre is egy egyszerű dolognak tűnhet. Nem sokat téved az, aki így gondolja. De, mint mindent, még ezt is el lehet rontani. Ráadásul nem csak abban az esetben, hogyha még nem volt dolgunk ilyesféle feladattal. Néha a „szakemberek” között is akad olyan, aki megpróbálja felülírni a törölközőszárító radiátor bekötésének szabályait és olyankor elég fura megoldások születnek.

Mire figyeljünk a törölközőszárító radiátor bekötése során?

Elsősorban arra, hogy kéznél legyen minden eszköz és minden tartozék a törölközőszárító radiátor bekötéséhez. Az sem mindegy, hogy milyen a bekötés típusa. Manapság már mindenki igyekszik elrejteni a vezetékeket a falba, ami kimondottan esztétikus megoldás.

Így gyakorlatilag csak a radiátor szelep marad látható. Ez viszont nem ront az összképen, hiszen egész mutatós dizájn szelepeket lehet beszerezni ebből a célból, amik ezáltal a helyiség stílusához igazíthatóak.

 

Hagyományos esetben a bekötés a sarokszelepes megoldással történik. Ez univerzális megoldásnak számít a középső, illetve a szélső csatlakozású radiátorok bekötésére. Ha saját magunk szeretnénk elvégezni a bekötést, akkor figyeljünk arra, hogy az előremenő, illetve a visszatérő szelepek a radiátor alsó részére, ez esetben a jobb és bal oldalára kerülnek.

Hogy miért fontos ezt kiemelni? Mert gyakran látni olyan megoldást, amikor a szakember valamiért az előremenő szelepet a radiátor bal felső részébe kötötte, míg a visszatérőt a jobb alsó sarokba. Ezt pedig azzal szokták magyarázni, hogy így fentről lefelé, végighalad a fűtővíz a radiátor teljes egészén.

Ez viszont a törölközőszárító radiátor bekötése szempontjából egy hibás kivitelezés, nem beszélve arról, hogy nem is mutat esztétikusan. Kiváltképp akkor, hogyha az illető arra sem volt méltó, hogy a csöveket a falba fektesse. Az ilyen jellegű hibákat, általában azok a „mesterek“ szokták elkövetni, akik mindenhez értenek, de semmihez sem tökéletesen.

Amennyiben hibátlan kivitelezést szeretnénk, akkor kérjünk fel a feladatra egy hivatásos vízvezetékszerelőt. Egy jó szakemberben fel sem merül az ilyen jellegű elbaltázott bekötési mód, ennek ellenére mégis találkozni ezzel a „keresztbe kötött“ kivitelezéssel. Szó, mi szó, a radiátorunk így is működni fog, viszont lassabban melegszik át, ha egyáltalán átmelegszik teljes egészében.

A törölközőszárító radiátor bekötése térsarok szeleppel is lehetséges. A sarokszeleppel ellentétben, itt a kézikerék vagy a termofej nem merőleges a falhoz képest, hanem azzal párhuzamosan áll, tehát a radiátor középvonalának az irányába. Az 50 mm-es csatlakozási távolságú radiátorok esetében az egy szeleptestes bekötési mód számít kivitelezhetőnek. Ez esetben a fűtési csövek kiállásai 50 mm-es távolságra kell legyenek egymástól.

A lándzsás szeleppel történő bekötés lehetővé teszi egyes kétoldali radiátorok egy oldalra történő bekötését. Ez a csőtoldat, amiről az „lándzsás“ elnevezést is kapta, mélyen benyúlik a radiátorba, így biztosítva a víz megfelelő áramlását. Csak akkor alkalmazható, hogyha függőlegesen elfér.

A keskeny törölközőszárító radiátor helytakarékos megoldás

Manapság már nagyon sokféle stílusú, színű és formájú törölközőszárító radiátor kapható. A keskeny változatok jól mutatnak egy kisebb alapterületű helyiségben is. Amellett, hogy meleget ad, felszabadítható a hely pl. egy polcnak vagy egy kisebb szekrénynek. Ráadásul mutatós dizájnelemként funkcionálhat attól függően, hogy milyen változatra esik a választás. Akár 200 mm szélességtől 2200 mm magasságig is választhatunk keskeny törölköző szárító radiátort.

Kellemes klíma panel radiátorral

A régi 30-40 éves öntöttvas változatok mára már sokat veszítettek a hőleadó képességükből, ami általában az iszapos lerakódások miatt van. Lassabban kering bennük a víz, nehezebben melegszenek fel. Takarékos és hatékonyabb megoldás az új panel radiátor modellek felszerelése. Az új lemez vagy alumínium panel radiátorok modern megjelenésükkel emelik a helyiségek dizájnját. A súlyuk pedig jelentősen kevesebb az öntvényekhez képest, ami lényegesen megkönnyíti a felszerelést.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás