Energiatakarékos a kombi elektromos kazán?

A kombi elektromos kazán kapcsán szinte regéket lehet írni, hiszen rengeteg kérdést vet fel a használata, a felépítése és remekül össze lehet hasonlítani más fűtőberendezésekkel. Továbbá órákig lehet fejtegetni, hogy az adott fűtési rendszerhez miért ajánlott, vagy éppen nem ajánlott. Örök kérdésként lebeg a levegőben, hogy a gázos vagy az elektromos kazán a jobb, ahogyan mai napig nem sikerült egyértelműen megválaszolni azt sem, hogy BMW vagy Audi, Android vagy Apple és még sorolhatnánk.

A kombi elektromos kazán egyáltalán kazán?

Hogyha nagyon szőrszálhasogatóak akarunk lenni és előhozakodunk a kazán meghatározásával, akkor egyértelműen kijelenthető, hogy tulajdonképpen ez nem is egy kazán. A kazán ugyanis egy olyan berendezés, amely a különféle fosszilis tüzelőanyagok elégetésével állít elő hőenergiát, amit átad egy közvetítő közegnek, ami általában a víz. Tehát ha kazánról beszélünk, akkor égésnek kell történnie a működés során. Ha ebből indulunk ki akkor a kombi elektromos kazán sokkal inkább egy hőcserélőnek tekinthető, ami nem rendelkezik tűztérrel és éppen ez az előnye.

Funkcióját tekintve viszont pontosan megegyezik azzal, amire a hagyományos kazánok készültek, ergo hőátadásra. Eme rövid bevezető után kezd végre kibújni a szög a zsákból, hiszen így már körvonalazódhat előttünk, hogy ezek a berendezések elsősorban a megújuló energiaforrás lehetőségét kínálják modern köntösbe bújtatva. A gázkazánokkal összevetve az üzemeltetésük nincs annyi jogszabályhoz, előríáshoz kötve, elvégre az előbbiek alapján egyértelműen kiderült, hogy az üzemelése során nem a történik égés.

Gazdaságos elektromos fali kazán

 

Mert tetszőleges módon a falra is felszerelhető, ami sok esetben kimondottan helytakarékos megoldásnak számít. A beüzemelése szintén alacsonyabb költségeket von maga után a gázzal ellentétben, nem beszélve arról, hogy akár napelemmel is összekapcsolható és ezáltal egycsapásra megoldhatjuk a környezetbarát fűtést és melegvíz ellátást. Mivel a kombi, azaz kombinált funkciójú elektromos kazán mindkettőre képes.

Valóban energiatakarékos az elektromos kazán?

Ez is egy örök kérdésnek számít, amire sajnos nincs és nem is lesz egyértelmű válasz, mert ez nagyon sok mindentől függ. Elsősorban attól, hogy mihez viszonyítjuk az adott berendezés teljesítményét. A gázkazán egy kWh fűtési energiát olcsóbban állít elő, mint egy elektromos kazán, de a pontos arány megállapítása szinte lehetetlen a kazánok változó hatásfoka miatt.

Ezért fontos átfogóan tekinteni a dolgokra, a kiépítés és az üzemeltetés költségeit, illetve a további fejlesztéseket számba véve. Mert a már említett napelemes kombináció igencsak képes redukálni a költségeket. Továbbá az sem mindegy, hogy milyen elektromos kombi kazánt választunk. Minél modernebb, annál jobb, hiszen kevesebb energiával képes nagyobb hatékonyságra az előző modellekhez képest. Nem utolsó sorban pedig a karbantartási igényt sem szabad félvállról venni, ami szintén alacsony az elektromos kombi kazán esetében.

Hőszivattyús elektromos gázkazán?

Létezik egyáltalán ilyen? Hiszen ez két külön berendezést takar. De nincs minden veszve, mert az elektromos kombi kazánok mellett érdemes szót ejteni az indukciós változatokról. Összeségében ezeknek az a lényege, hogy alacsonyabb vagy ugyanakkora az üzemeltetési költségük, mint a gázkazánoknak. Sokkal gyorsabban képesek felmelegíteni a fűtési közeget a klasszikus elektromos kombi kazánokkal szemben.

Ha mindenképp az üzemeltetési költség a legfontosabb szempont a fűtőrendszer kialakítása során, akkor a hőszivattyú a nyertes. Viszont ebben az esetben is elég munkaigényes és költséges a beépítés, továbbá a hatékonyság nagyban függ az adott környezeti adottságoktól.

Hogy mivel lehet egyértelműen faragni a költségeken? Pl. egy villanybojler beépítésével, ami hosszú órákon képes a megfelelő hőmérsékleten tartani a használati melegvizet anélkül, hogy a kombi elektromos kazánnak ezért be kéne kapcsolnia. Na és persze az épület kiváló hőszigetelésével is rengeteget faraghatunk a költségekből.