A szellőzéstechnika és a penész kapcsolata

Megtelepszik a falakon, a szoba sarkából les ránk. Az nem kifejezés, mennyire nem esztétikus, viszont az, hogy az egészségre is káros, már sok a jóból. E cikkünkben az idillikus környezet megrontójáról, a penészről fogunk beszélni. Mi is a penész? Akinek volt már „szerencséje” a szóban forgó jelenséghez, tudja, iszonyatosan nehéz attól véglegesen megszabadulni, sőt, még ha jelen pillanatban úgy is tűnik, megnyertük a csatát, a penész bebizonyítja, hogy a háborút közel sem. Visszatér, sőt, a tapasztalat azt mutatja, csak erősítésért ment. Az igazság az, hogy a penész és a szellőzéstechnika közeli kapcsolatban állnak egymással, úgy is mondhatjuk, hogy az utóbbi nem helyes kialakítása az előbbi oka.

A penész megjelenésének okai

Igen, a régebbi típusú házak esetében, amikor a lakók boldogan úgy döntenek, itt az idő a felújításra és a mindent felölelő tatarozásra – itt elsősorban a szigetelés megújítását és a nyílászárók cseréjét értjük-, a penész máris az ajtón kopogtat. Bátran kijelenthetjük, hogy azok a lakások, ahol a szellőzéstechnika nem megfelelően van alkalmazva, előbb-utóbb megjelenik a ronda képződmény, ha pedig ez magas páratartalommal és a falak alacsony felületi hőmérsékletével is jár, kezdhetünk imádkozni valamilyen csodáért – spoiler alert, hiábavalóan.

Védekezés a penész ellen

Persze a piacon számtalan olyan zseniális csodamódszert hirdetnek, mint például a különféle szerek, festékek, ám sajnos a tapasztalat azt mutatja, az eredmény e drága dolgok esetében is várat magára. Kaparhatjuk, újrafesthetjük a falakat, le is moshatjuk azokat, a boldogságunk csak ideig-óráig tart, és előbb-utóbb újra megjelenik az az átok fekete folt. Mit lehet akkor tenni? Nos, próbáljuk a csírájában elfojtani a szóban forgó kellemetlen tünetet, ám azt jó tudni, hogy ez az út az alapbefektetés nélkül elképzelhetetlen. Persze nem arról van szó, hogy ezentúl nem főzhetünk, száríthatunk ruhát vagy fürödhetünk a lakásban –meg is nézhetnénk magunkat-, csupán arról, hogy tegyünk ott pontot az ügy végére, ahol az elkezdődik – a szellőzéstechnika segítségével.

Hővisszanyerő szellőztetés

 

szellőzéstechnika

Az ablaknyitás lenne a legcélszerűbb módszer, ám ez sem nyújt bombabiztos megoldást, hiszen a téli, nyirkos időszakban keresve sem találhatnánk olyan személyt, aki az utcát szeretné fűteni. A zárt ablak viszont kellemetlen, elhasznált és rossz légteret eredményez, és azt már jól tudjuk, ez minek kedvez- hát persze, hogy a penész kialakulásának! Úgy tűnhet, hogy folyamatos harc a csúnya foltok ellen teljesen eredménytelen, de mielőtt nekilátnánk a bőröndök megtömésének, álljunk meg egy pillanatra! A legújabb módi, a nagysikerű hővisszanyerős szellőztetés, a szellőzéstechnika legújabb üdvöskéje lesz a tökéletes választás! Tegyen egy próbát! A kisebb ventillátorok már 50 ezer forint értékben is beszerezhetőek, és amellett, hogy roppant energiatakarékosak, villámgyorsan megoldják a problémáját.