A sikeres lakásfelújítás három aranyszabálya

Elég csak feldobni a lakás teljes körű felújítását a társalgásban ahhoz, hogy néhány másodperc elteltével egyik vagy másik ismerősünk füstölögve közölje a bajsza alatt elmormogva, „inkább ejtsük a témát”. Bizony, a szóban forgó kérdéskör bármilyen izgalmas is, sajnos rengeteg fejfájással jár. De vajon miért? Nos, erre roppant könnyű megtalálni a választ: a probléma az esetek jelentős hányadában a kivitelező által előre kommunikált összeg és a valódi költségek közötti hatalmas szakadékban gyökerezik. Sőt, a tapasztalat azt mutatja, az esetek 90%-ában bizony többe kerül a lakásfelújítás, mint azt reméltük az elején – és még a végeredménnyel sem vagyunk maximálisan megelégedve.

Mi lehet ennek a sajnálatos helyzetnek az oka? Ki a bűnbak? Akár tetszik, akár nem, az igazság az, hogy miden esetben a megrendelő, azaz mi vagyunk a hibásak, mert megfelelő kalkuláció nélkül vágtuk bele a fejszénket ebbe a vitathatatlanul nagy volumenű projektbe. A sikeres lakásfelújításnak szerencsére vannak olyan jól megfogható és teljesíthető kritériumai, amelyek segítségével a pénzünk is jó helyre kerül, illetve mi magunk is maximálisan meg leszünk elégedve a kapott eredménnyel.

Lakásfelújítás lépésenkéntlakásfelújítás

Az első szabály pofonegyszerű: szigorúan konkretizált célok nélkül el se kezdjünk semmit! Ragadjunk tollat és papírt, és lássunk neki a részletes tervezésnek! Vegyük sorra, mi az, ami nem tetszik a lakásunkban, mi az, amit mindenképpen meg kell változtatnunk (például, ami nem teszi komfortossá az életünket, illetve nem jól működik). Amennyiben készen vagyunk a vázlattal, hívjuk segítségül a modern ember legjobb barátját, a Google-t.

 

Próbáljunk a lehető legpontosabban kalkulálni a meghatározott célok alapján. Az így kapott végösszeg nagyon közel fog állni a valósághoz. A munkafolyamat közben a listát bármikor elővehetjük, és pontosíthatjuk az aktuális fázist – mivel kristálytisztán látjuk majd, mi az, amit szeretnénk. Szorosan ide tartozik a második szabály is: a költségvetéshez való szigorú ragaszkodás. Az igazság az, hogyha szóba kerül a lakásfelújítás ötlete, a lakók hajlamosak nagyokat álmodva elengedni a fantáziájukat.lakásfelújítás

Bizony, a határ a csillagos ég…lenne, ha a pénztárcánk sohasem ürülne ki. Sajnos ez még a sci-fi filmekben sem elképzelhető, így érdemes szigorúbban tekinteni azokra a bizonyos álmokra, és nem hagyni magunkat „elcsábítani” a szép, hollywoodi álomlakásokat megszégyenítő tippek láttán. A listaírás ismételten okos gondolat: jegyezzük fel az egyes munkafolyamatok szerinti minimum-maximum költségeket.

Nem olcsó a lakásfelújítás

Döntsük el azt is, hogy önerőből finanszírozunk, vagy élünk a személyi kölcsön lehetőségével – ha magunk álljuk a cechet, útközben már ne hitelezzünk, mert ez bizony a későbbiekben nagy fejfájást fog okozni. Nem árt, ha van vésztartalékunk, amihez folyamodhatunk, ha elfogy a pénzünk. Végül, de korántsem utolsó sorban, a lakásfelújítás harmadik szabálya a következő: csak és kizárólag profi mesteremberrel szerződjünk!lakásfelújítás

Ide gondolatban nyugodtan beszúrhatunk még néhány felkiáltójelet, hiszen a tapasztalat is azt mutatja, – a közismert szólásmondás után szabadon-, hogy a gyanúsan olcsó munkát a későbbiekben keservesen meg fogjuk bánni. Ha mestert hívunk, az mindenképpen számlaképes legyen, különben búcsút inthetünk a garanciának. Igyekezzünk több forrásból is informálódni a kinézett kivitelezőről, ne csak egy véleményre adjunk.

Az árajánlatot alaposan nézzük át, nehogy a végén a kisbetűs részekbe bukjunk bele. Ha lehet, emberi szempontok szerint is válogassunk a felkínálkozó szakemberek között, hiszen, ha végül olyan mesterrel szerződünk, akivel nem jövünk ki jól, bizony oda a hatékony kommunikáció, így az együttműködés is döcögősre sikerül. Amint azt láthatjuk, a lakásfelújítás több nagyon fontos, előre megtervezett lépések által garantáltan előre borítékolja a sikert!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás