A parasztházak szigetelése maga a pokol?

Szerencsére mi, emberek, sokan és sokfélék vagyunk, különféle vágyakkal, igényekkel és a világról megalkotott véleményünkkel eltérünk a társainktól. Vegyük például az élet alapvető körülményeit. Vannak, akik a nagyvárosok nyüzsgő forgatagában érzik jól magukat, de olyanok is akadnak szép számmal, akik inkább a vidéki életmód idilli környezetét részesítik előnyben. Az utóbbi csoport lelkes rajongói nem ritkán az első kategóriából szakadnak ki, és menekülnek a sokkal csendesebb, békésebb falvak menedékébe. Lehet, éppen Ön is e csapatot gazdagítja, sőt, az is könnyen előfordulhat, hogy épp azon töpreng, milyen jó is volna vidékre költözni, megvenni és felújítani egy bájos kis parasztházat. A terv csodás, a kivitelezés viszont szolgáltathat olyan komoly fejtörőket, amelyekre, ha nem voltunk előzőleg felkészülve, roppant csalódottak is lehetünk.

Ha nem vagyunk járatosak az épületgépészet berkeiben – ami valljuk be, igazán ritka az átlagemberek körében- jobb, ha szakértő segítségét kérjük a megvásárolandó ház lehetőségeinek a felmérésére. A tapasztalat azt mutatja, a parasztházak szigetelése okozhat gondokat, mind rövid-, mind hosszútávon. Bár a régi, akár százéves házikóknak valóban megvan az egyedi hangulata, amit még a felújítás sem vesz el teljesen, azért a modern kor követelményével, a szigeteléssel adódhatnak problémák jócskán. Rögtön az első ilyen gond, amivel a lelkes, ámbár naiv tulaj szembefut, a vizesedés. Bizony, bizony a parasztházak szigetelése anno nem igazán volt komplex formamutatvány, így a jelenben nem ritka a falak és a padló vizesedése, a dohos szag és nem utolsó sorban a kellemetlen penész kialakulása.

Mit lehet tenni? Lehet-e tenni egyáltalán bármit anélkül, hogy az egész kócerájt a földig rombolnánk? Lehet bizony, de arra készüljünk fel lelkileg, hogy sem egyszerű, sem olcsó nem lesz a munka. Ahhoz, hogy a parasztházak szigetelése megoldott legyen, a falak mentén kívül és belül is le kell ásni egészen az alapokig, s az így keletkezett árok alját feltölteni közepes méretű kövecskékkel. Persze ez a módszer sem biztosít teljes körű megoldást a vizesedés ellen, de legalább oldalról védve lesz a ház fala. A másik hasonló, bár jóval drágább módszer az úgynevezett lemezbefúrás, bár a kőből készült parasztházak esetében ez nem jöhet szóba sajnos. Bármelyik technológia mellett is tesszük le a voksunkat, készüljünk fel a hosszabb ideig tartó, bonyodalmas és költséges munkafolyamatokra.parasztházak szigetelése

Ha már a parasztházak szigeteléséről beszélünk, fontos megemlíteni a hőszigetelést is. A szomorú igazság az, hogy a régi típusú épületek esetében olyan, mint hőszigetelés nemes egyszerűséggel nem létezik. Ha mi magunk akarunk javítani ezen a helyzeten – ki gondolta volna-, mélyre kell nyúlni a zsebben. Megoldás lehet a falak ásványi gyapottal való szigetelése. A jó öreg nikecell szigetelést azonban a parasztházak kapcsán jobb, ha elfelejtjük, hiszen a szóban forgó módszer következménye a falak vizesedése lesz. Az igazság az, hogy a parasztházak szigetelése nehéz feladat, de ha már egyszer felültünk a nosztalgiavonatra, és eldöntöttük, idilli, falusi békében kívánunk éldegélni, sóhajok közepette ugyan, de kissé meg kell tépázni a családi kassza tartalmát.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás